Szeretünk mesélni

„A közös meseolvasásnak biztos pontnak kellene lenni” – Interjú Skolik Ágnes kortárs meseíróval

2017. július 12. - Szeretünk Mesélni

Olyan író vagy, aki több műfajban is alkot, hiszen a gyerekeknek szóló könyveid ( A csodatermő fa, Csibemese, Első verseskönyvem) mellett novellásköteted is jelent meg, Olasz vacsora címmel. A mese műfaját miért választottad?

 skolik.jpg

Előbb írtam meséket, mint novellákat. Nagyon szeretem a gyerekeket, szeretek velük játszani, mesélni nekik. A közös meseolvasásnak szerintem egy biztos pontnak kellene lenni minden kisgyerek életében. Ehhez az élményhez igyekszem a saját eszközeimmel hozzájárulni.

 

Melyik könyved áll legközelebb a szívedhez?

 

Talán a verseskötetem, Az első verseskönyvem, mert az unokámnak készült.

 

Ki az írói példaképed?

 

Fekete Istvánt nagyon szeretem olvasni. Meseírók közül pedig Móra Ferencet. Aztán Janikovszky Éva, Tamási Áron, Weöres Sándor a kedvenceim.

 

Neked melyek voltak a kedvenc meséid gyerekkorodban?

 

Hát, én már elég régen voltam gyerek, akkor még más típusú mesék voltak. Sok-sok népmesét olvastam, azok voltak a kedvenceim. Épp most vásároltam meg egy könyvet, Benedek Elek Világszép Nádszál kiasszony című könyvét. Ez nekem nagy kedvenc volt régen, és most megvettem az unokámnakJ

 

Van írói hitvallásod? Mit szeretnél átadni a történeteiddel a gyerekeknek, és mit a felnőtteknek?

 

Az én meséim tanítani szeretnének valamit a gyerekeknek. Például azt, hogy hogyan növekszik egy fa az erdőben? Vagy melyik szín a legfontosabb? Miből keletkezik az eső?

Mi a barátság, és miért fontos, hogy legyenek jó barátaink. A felnőtteket pedig szeretném megnevettetni a humoros történetekkel, vagy csak simán szórakoztatni a novellákkal.

 

Van valamilyen különleges írói célkitűzésed? Például egy történet, egy téma, amit szeretnél megírni, egy irodalmi díj, amit szeretnél megnyerni?

 

Szeretnék írni egy novellát, vagy kisregényt a családomról. Pontosabban csak néhány dolgot vennék bele a nagyszüleim életéből és édesanyám gyermekkorából.

Persze egy ilyet nem egyszerű írni, ehhez kutatni is kell, adatot gyűjteni. Irodalmi díjakra nem pályázom, mert itt is, mint az élet sok más területén nem biztos, hogy azt ismerik el, aki valóban rászolgál…Szóval én erre nem törekszem, meghagyom másoknakJ

 

Szerinted miért fontos olvasni, mit ad nekünk az olvasás?

 

Olvasni azért nagyon jó, mert kikapcsol. Vagy mert tanulni lehet belőle. Vagy egyszerűen elutazni olyan helyekre, olyan emberek közé, ahova a való életben nem lehetne. Aki sokat olvas, sok mesét hall, neki a szókincse is gyarapszik, választékosabban, szebben beszél és ír. Sőt a helyesírása is jobb lehet. Mindezt szórakozva, olvasás közben érheti el.

 

 

Ha bármi lehetne a foglalkozásod, mit választanál?

Már fiatalon is nagyon vonzott a természetet és nagyon szerettem a gyerekeket. Pályát választani is ebben a témakörben szerettem volna, de aztán egyik sem "jött be".

Ha most kellene/lehetne választanom, most is ezek lennének a célkeresztben.

 

Köszönöm az interjút!

Ha szeretnétek többet tudni Ágnesről, esetleg beleolvasni az írásaiba, az alábbi oldalakon megtehetitek:

 

www.skolikagnes.hu

http://skolikagnes.blog.hu

http://torpokelete.blog.hu

 

A bejegyzés trackback címe:

http://szeretunkmeselni.blog.hu/api/trackback/id/tr5812658725

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.