Megjelent az Első mesém! Az első olyan mesekönyv, amely kifejezetten a még pocakban lévő babáknak szól!

Kevés ember van, aki nem fél mások véleményétől, aki ki mer törni azok közül a keretek közül, amit a családja, a társadalom, az iskola kijelöl a számára.

A mesehőseid egy része küzdő típus, aki nem adja fel, akkor sem, amikor mindenki más megtenné a helyükben.

Mi ihlette A lány, aki orvos akart lenni, és A lány, aki csillagász lett című könyveidet, hogyan jutott eszedbe, hogy pont ezekről a témákról írj?

A Naphegy Kiadóban felmerült, hogy sorozatként folytathatnánk A fiú, aki imádta a matekot című könyv által megkezdett irányt, ami Erdős Pál matematikusról szólt. Az volt az elképzelés, hogy kisebbeknek szóló képeskönyv-sorozatot indítunk nagy magyar személyiségekről. Számomra egyértelmű volt, hogy nőkről szeretnék írni - talán azért, mert nőként az elmúlt néhány évszázadban nagyon nehéz volt boldogulni akár a tudományos, akár az orvosi pályán. Én valamiért mindig a kisebbséggel, az elnyomottakkal rokonszenvezem, ez már gyerekkorom óta így van. Kézenfekvő választás volt Hugonnai Vilmáról írni, aki elképesztő céltudatossággal haladt a célja felé, hogy orvos legyen, és amit végül ötvenévesen ért el. Balázs Júlia, az első magyar női csillagász neve pedig azért merült fel, mert mostanában nagyon érdekel laikusként a csillagászat, az univerzum, és mindaz, ami körülöttünk van, amiben a mindennapjainkat töltjük úgy, hogy még csak nem is gondolunk rá, mert az apró-cseprő gondjainkkal vagyunk elfoglalva. Ez a könyv arra is alkalmat adott számomra, hogy kilépjek a csillagászat világába, és egy kicsit körülnézzek ott, ami hatalmas kaland volt. 

Volt olyan olvasmánybeli példaképed, aki meghatározta a pályaválasztásodat?

Szerintem már gyerekként eldőlt, hogy én könyvekkel fogok foglalkozni, mert mindent kiolvastam, ami a kezem ügyébe került, válogatás nélkül. Inspiráltak a sokat küzdő hősök, Winnetou, Martin Eden, Tom Sawyer. Írtam is, rövid történeteket, verseket, naplót. De hogy tényleg ez lesz a hivatásom, az már csak felnőttként derült ki, sok vargabetű után. Dolgoztam a rendőrségen gépíróként, aztán titkárnőként, majd egy gimnáziumban iskolatitkárként, később egy egyetemen oktatásszervezőként és marketingesként. És csak az első könyvem megjelenése után döbbentem rá, hogy mennyire otthonosan mozgok a könyvkiadás világában: mintha hazaértem volna. Jó érzés volt, hogy itt ugyanolyan kattant mindenki, mint én, és nem lógok ki a sorból. 

Az íróvá válásod során meg  kellett küzdened mások negatív véleményével? Ha igen, miből merítettél ehhez erőt? 

Nem igazán találkoztam negatív véleményekkel. Talán a gyerekkönyveket elnézőbben fogadják. Kaptam persze kritikákat, ezeket értékes visszajelzésnek veszem. Ha valakinek nem tetszik egy könyvem, az nem nagyon sújt le. Hiszen egy csomó könyv nekem sem tetszik. Nagyon sok tanulnivalóm van még. 

A milliomos szamár főhőse, Robi egy csapásra mindent elveszít – nem nagyon létezik olyan ember, akinek ez ne fordulna elő a rémálmai között. Van valóságalapja a történetnek?

Persze, nekem is volt már olyan élethelyzetem, nem is egy, hogy kiszaladt a talaj a lábam alól, és biztosan lesz is még. Gyerekként az ember sokkal kiszolgáltatottabb, mert még nincs stratégiája arra, ha ez megtörténik, felnőttként már könnyebb kezelni. Nekem gyerekként is nagyon sokat adott, ha olyan szereplőkről olvashattam, akik nehézségekkel küzdenek. Robi személyében ilyesvalakit akartam adni.  

Mi volt írói pályád legfontosabb állomása?  

A mai napig emlékszem, mikor elindultam otthonról aláírni az első szerződésemet az első könyvemre. Tudtam, hogy ezzel most nagyon sok minden megváltozik az életemben. Így is lett, a könyvek által lett egy hivatásom, új ismeretségeket kötöttem, barátságok is alakultak, és az írással olyat kaptam, amit dédelgetett kincsként őrzök: dolgom lett az életben. Úgyhogy azt mondanám, maga az írás lett a legfontosabb állomás. 

Mit tanácsolnál egy kezdő írónak, kapcsolatok, támogatás nélkül?  

Írjon sokat, írjon jót. Hiszek benne, hogy egy jó szöveg és a tehetség megtalálja a maga helyét, és ha valaki tényleg, egész biztosan ezt akarja csinálni, ne hagyja, hogy a kudarcok elvegyék a kedvét. A többi jön magától, mert a kiadók is szeretik a jó szövegeket. 

Sorozatunk első része itt olvasható: https://szeretunkmeselni.blog.hu/2019/11/07/mindenki_fel_valamitol-_felelem_mint_alaperzelem_a_mesek_vilagaban

Fogadjátok szeretettel új sorozatunkat, a Mindenki fél valamitől-t, melyben olyan mesekönyveket mutatunk be, amelyek segíthetnek a gyerekeknek a félelmeik leküzdésében. Első interjúalanyunk Kertész Erzsi. De először is, mit mond erről a pszichológus? 

A legtöbb kutatás szerint hat alapérzelmünk van: öröm, bánat, düh, meglepődés, félelem és undor . Ezeket a világ minden táján élő emberek szinte ugyanúgy felismerik az emberi arcon, tehát egyetemesek. Hogy miért alakult ez így ki? Talán evolúciósan ezeknek volt a legnagyobb haszna. Ezek közül kiemelkedően a fontos a félelem érzése. Ez az érzés intenzív kémiai reakciókat vált ki a testünkben és arra ösztökél, hogy valamit elkerüljünk, vagy valami felé menjünk, vagy egyszerűen "csak" megdermeszt. Talán felnőttként nem is emlékszünk rá, hogy amíg végighaladtunk azon az úton, amit felnőtté válásnak neveznek, hányféle félelemmel kellett megküzdenünk. Csecsemő korunktól kezdve különböző félelmek kerítenek minket hatalmukba: talán a legelső az az érzés, amikor a baba megérzi, hogy édesanyja nincsen vele, egészen pici 6-8 hónapos korában. Szerencsére, ahogy növekszünk és egyre többet játszunk és tapasztalunk a világból, ezeket a félelmeket fokozatosan feldolgozzuk a szüleink segítségével. Ennek egy rendkívül fontos, kihagyhatatlan eleme, amikor mesét olvasnak, vagy mondanak nekünk. A gyermeki lélek azonosul egy mesehőssel, akinek az útja a gyermek útjává válik, sikere és kudarca megérinti a gyermeket és építi a személyiségét.

Mirk Zsófia pszichológus, coach, mediátor

https://www.facebook.com/pszichologusmirkzsofia/

Kezdőlap - Mirk Zsófia

Nagyon emlékezetes számunkra az esti meseolvasások sorából az 5-8 éves korosztálynak ajánlott NEM mese, mely egy kisfiúról mesél, aki fél nemet mondani, ezért annak ellenére megeszi Olgi néni túrós süteményét, hogy ki nem állhatja a túrót, és ez csak egy a nemszeretem dolgok sorából, amit átél, mert fél nemet mondani. Azt gondolom, ez a történet a felnőttként olvasva is nagyon tanulságos, nem csak a gyermekek szenvednek ettől a problémától. Mi, vagy ki ihlette a mesét? 

A történet egy Aranyvackor pályázatra készült, aminek témája a „Rázós ügyek” voltak. Illusztrátor barátnőmmel, Kasza Julival arra gondoltunk, hogy olyan témával indulnánk, ami nekünk is nehézséget okoz. Meg még sokaknak. Hirtelen bevillant a nemet mondásra való képtelenség, mint probléma. Úgy tűnik, ez tényleg sokakat érint, hiszen számos gyerek és felnőtt reagált kedvezően a könyvre. 

A félelem kezelésének kérdésköre más meséidben is visszatér, pl. a Göröngyös úti iskola sorozat Ne parázz c. kötetében. A sorozat a problémaorientált mesekönyvek sorába tartozik. Hiszel benne, hogy valóban segíthetnek ezek a mesék megoldani a gyermekek problémáit? 

Nem merném azt állítani, hogy segítenek megoldani a problémákat, inkább katalizátorként tekintek ezekre könyvekre: elindíthatnak egy gondolkodási folyamatot, egy beszélgetést. Sokszor a nehézséggel való szembenézés az első lépcsőfok. Amikor a 3. rész, a Ne parázz! kapcsán író-olvasó találkozókon megkérdezem a gyerekeket, ők szoktak-e félni, izgulni, mindenki jelentkezik, és majdnem mindenki el is akarja mondani, hogy mitől. Számomra döbbenetes tapasztalat, mennyire szeretnének beszélni róla. Ilyenkor rászánom az időt, és végighallgatjuk egymást, akkor is, ha hatvanan vannak, és a válaszok nagy része ismétlődik. 

Nem kis bátorságra van szüksége a Panthera mesék hőseinek sem, hogy át- és túléljék a kalandokat. Volt olyan helyzet az életedben gyerekként, ahol nagy bátorságra volt szükséged? Miből merítettél bátorságot? 

Nem szeretném kikerülni a kérdést, de azt hiszem, mindannyiunknak, minden életkorban szükségünk van bátorságra. Nálam írói alap, hogy nincsenek úgynevezett szerencsés emberek, mert mindenki küzd valamilyen kihívással, legyen az felnőtt vagy gyerek. A hőseimnek sokszor egyedül kell megugraniuk a lécet, mert talán az a helyzet foglalkoztat legjobban, amikor szinte csak magukra számíthatnak. Visszatérve magamra: én például sokáig próbáltam megfelelni a külvilágnak, tartottam mások véleményétől, de közben szép lassan rájöttem, hogy ehhez talán túlságosan is öntörvényű vagyok. Elég sok bátorságra volt szükségem ahhoz, hogy a saját utamat járjam, és ez néha még ma is így van. De már jóval kevésbé foglalkoztat a külső megítélés, ami óriási megkönnyebbülés számomra. 

Melyik a legkedvesebb könyved, és miért? 

Mindig amelyiken a dolgozom, és talán a Labirintó, mert az volt az első. 

Hogyan képzeljük el egy könyv születését? 

Először jön egy hirtelen sugallat, majd pár hét/hónap erő- és ötletgyűjtés, vázlatírás, és a hossztól függően néhány hónapnyi fegyelmezett írói munka, amikor fel sem állok az asztaltól, amíg nincs meg az aznapra kiszabott adagom. Na, jó, ez az ideál, a valóság egy kicsit lazább. De nem sokkal.

Sorra jelennek meg a sikerkönyveid. Milyen érzéseket ébreszt ez benned? Mit élnél meg abszolút sikerként? 

Nem a siker miatt csinálom, hanem mert imádok írni. Nincsenek további elvárásaim magammal szemben, hiszen így is bőven túlléptem azt, amiről még csak nem is álmodoztam. Egyszerűen csak szeretnék jó dolgokat létrehozni. Ez a legfőbb motivációm. Természetesen élvezem a sikert, a pozitív visszajelzéseket, ezek sok erőt adnak. Másrészt van egy visszahúzódó énem, aki azt mondja: vigyázz a nyugalmadra, a szabadságodra, a szabadidődre! Ma már nem vállalok el mindent, amire régebben még igent mondtam volna. 

Bizonyára komoly csapat áll mögötted. Kik segítenek a legtöbbet egy könyv létrejöttében? Vannak olyan témák, könyvek, amiknek a megírásában pszichológus is segít? 

Nem áll mögöttem ilyen csapat, az írásban teljesen magam vagyok, és ez az egyedüllét nálam elég jól működik. Ha viszont elkészültem a szöveggel, nagyszerű szerkesztőkkel, illusztrátorokkal, kiadói szakemberekkel dolgozom tovább, akik mindent megtesznek azért, hogy a lehető legszínvonalasabb könyv szülessen. Pszichológus segítségét pedig nem szoktam kérni, mert nekem is ez a végzettségem. De ha megakadnék, egyáltalán nem zárkóznék el előle. 

Úgy tudom, a meseírás nem a fő foglalkozásod. Mit dolgozol? Főállás és gyerekek mellett hogy tudsz időt szakítani az írásra? 

Néhány évig kísérleteztem azzal, hogy írói és pszichológusi munkát is végezzek, de a mérleg nyelve végül az írás javára billent. Nekem most az írás a foglalkozásom, és a hozzá kapcsolódó utazási, szervezési és adminisztratív teendők. Néha ugyanolyan nagy sóhajjal ülök le a gépem mellé, mint amikor még irodában dolgoztam. De azért ez mégsem ugyanaz, hiszen a szabadság- és kreativitásfaktor most jóval nagyobb. 

Mi van még a tarsolyodban? Elárulod, milyen könyvekre számíthatunk tőled a közeljövőben?

Épp a Panthera 4. részét írom, már a finisben járok. Természetesen ebben a részben is sok szereplőmnek kell megugrania azt a bizonyos bátorság-lécet, mert szívesen írok olyan helyzetekről, amiknek tétje van, és ahol a félelem nemcsak egy negatív érzelem, hanem motiváció, hajtóerő is egyben. A könyvet jövő tavaszra tervezzük a Pagony kiadóval.

Karácsonyra pedig két könyvem várható a Cerkabella kiadónál: egy kezdő olvasóknak szóló mese egy patkány főszereplésével, és az Állati Vállalat című kötet, amely az Állat KávéZoo folytatása.

http://kerteszerzsi.hu/

Dér Adrienn könyve, A kaszabmanó, az elmúlt évek egyik kiemelkedő olvasási élménye volt a számomra. Már a borító is felkeltette az érdeklődésemet: a kortárs mesekönyvpiacon egyre inkább uniformizálódó borítók és illusztrációk között meghökkentően kivirított kék-fehér rajzolatával a Napkút Kiadó gondozásában megjelentetett kötet, melyet Buzási Viktória egyedi és különleges rajzai díszítenek.  Az már első pillantásra biztos volt, hogy nem egy tucatkönyvet tartok a kezemben, ami egyszerre vonzott és taszított is, hiszen ha meséről van szó, szeretek viszonylag ismerős tájakon bolyongani. Szerencsére nem kellett megbánnom a könyv elolvasását. 

Miről szól?

Ede egy éjszaka megkaparintja édesanyja kéziratát, ami a lávatündérek legújabb kalandjairól szól. Nem sejti azonban, hogy ő maga is a történet részesévé válik: a mese ugyanis magába szippantja. Odaát segítenie kell visszaszerezni az ellopott lávagömböt, máskülönben a lávatündérek népe elpusztul. Így hát felkerekedik egy kis csapattal, és a keresésére indul.
Vajon sikerül időben megtalálniuk a rejtélyes tolvajt és visszaszerezniük a lávagömböt? Ki követi őket árnyékként mindenhova? És mit keres egy rozmár a sivatag homokjában?
Ede útja során különös és furcsa lényekkel találkozik, rejtélyes, rémisztő és valószerűtlen helyeken fordul meg, miközben új barátokra lel, és rájön: a segítség néha a legváratlanabb formában érkezik.

Miért szerettem?

Az egyediségéért mindenképpen. A kaszabmanó tele van váratlan fordulatokkal, különleges szereplőkkel, és helyszínekkel, nem beszélve a folyamatosan visszatérő szójátékokról, amik nem csak a gyerekeket, de a gyermeklelkű felnőtteket is remekül elszórakoztatják. Ez egy olyan világ, ahol oda mész, ahová a város visz….ahol navitlasz kell az eligazodáshoz, ahol a csokoládé leleplezésre képes, és bármikor belefuthatunk egy kalandorjetibe, egy jégcsapszarvú búgókecskébe, vagy éppen egy kalapos átokba. 

Ugye, hogy téged is elkezdett felcsigázni? Egyszerűen muszáj el- és továbbolvasni. A legtöbb történetnek előre látható a befejezése, de Dér Adrienn még a nagyjából előre látható befejezést is képes olyan elemekkel megfűszerezni, hogy élményt jelentsen.

Az egyik kedvenc szereplőm Lali, akinek a zsebében mindig terem még egy kis csokoládé. Mit nem adnék azért a zsebért!

Kinek ajánlom?

Leginkább a kiskamasz korosztálynak. Ha ismersz egy olyan gyermeket, akinek túl hosszú mondjuk egy Harry Potter, de amúgy izgalmasat, kalandosat  olvasna, olyan gyerekszereplővel, aki képes küzdeni egy jó célért, akkor ez a ti könyvetek!  Megadja az élményt, hogy "elolvastam egy egész könyvet", ugyanakkor ezért nem kell hónapokig küzdeni, olvasási sebességtől függően pár nap alatt is végezhet a gyermek.

Szeretnétek többet tudni Dér Adriennről és A kaszabmanóról? Olvassátok el az alábbi interjút, melyet az írónővel készítettünk!

Honnan ered A kaszabmanó ötlete?

Egyszer csak beugrott a név, és éreztem, hogy van egy történetük, amit szeretnének elmesélni, így hát körbejártam, kik ők, mivel is foglalkoznak. Az utazás eredetileg is a két fiúszereplővel, Edével és Lalival indult, de aztán annyira összekaptak, hogy muszáj volt szétválasztanom őket. Emiatt a mese először csak Edével született meg, ám nem volt teljes, hiányzott belőle Lali, ezért visszakerült, és mivel eltelt néhány év, megbarátkoztak egymással annyira, hogy hagyjanak írni. :)

Mióta írsz? Könnyen jönnek az írói ötletek?

Mindig érdekelt az írás, gyerekkoromban próbálkoztam is vele, de azután elfelejtődött, és körülbelül öt éve jött ismét a késztetés, azóta pedig kitartóan velem maradt. :)

Az ötletek folyamatosan jönnek. Többnyire csak úgy, maguktól beugranak egy futó vagy szerencsésebb esetben hosszabb látogatásra, és olykor még azt is megvárják, hogy megírjam őket. Máskor van, hogy szembejön egy rajz, egy elnevezés, egy szóösszetétel vagy éppen egy szó szószerinti értelmezése, amiről kiderül, hogy sokkal több van benne, mint amennyit elsőre gondolnánk róla.

Mit teszel, ha elakadsz az írásban?

Ennek a megoldásán még dolgozom. :) De ha olvasok más történeteket vagy a sajátjaimból egy keveset, hogy visszarázódjam, az szokott segíteni. Vagy egy utazás, élmények gyűjtése is motiváló lehet.

Milyen további írásaid megjelenése várható?

A közeljövőben az erdélyi Bookart Kiadó gondozásában várható megjelenő meseregényem, valamint az Inka kávé ebookjában is fellelhető lesz egy rövid mesém, de ezekhez sajnos még nem tudok pontos időpontot. Legközelebb a Kis kobold gyermekmagazinban várható még egy kicsiknek szóló, őszi témájú mesém megjelenése. 

Szeretnél még többet olvasni Adrienntől? Szeretettel vár hirtelen felindulásból elkövetett blogján, az Írások és ámítások-on! 

Nádasi-Ozsvár Andrea

A Dörmögő Dömötörből már jól ismert Kilincscica és barátai az ovi varázslatos világába kalauzolnak el bennünket.

Ki ne ismerné Kilincscicát, rendes nevén Kilincsmacskát? Minden kisgyermek kabalái között rejtőzik egy, aki csak arra vár, hogy eljöjjön az éjszaka, amikor a gazdája álomra hajtja a fejét, ő pedig

elindulhasson a nagyvilágba, ahol ezer kaland vár rá. Ilyen a mi főhősünk is, aki egy belvárosi lakásban várja elgémberedett lábakkal, mikor alszik el szerető gazdája, Dodika. Csendben fülel, vár…. és amikor már hallja a háziak mély szuszogását, az ablakon keresztül távozva vígan és füttyentve hívja össze a ház és a környék cicáit, kutyáit, hogy aztán egész éjszaka tartó kalandokba keveredjenek.

Legjobb barátja Mió és Wuff a házból, de szívesen barátkozik az éjszaka során életre kelt egyéb játékokkal is. Minden éjjel új kalandok várnak! Hol a padlásra belopózva autóversenyeznek az ott pihenő játékokkal, hol a szomszédos kerület macskáival mérik össze erejüket. Kalandjaiktól hangos a pesti utca, az ott lakók pedig nem értik, miért olyan álmosak kedvenceik egész nap.

A mesekönyv az ismert könyvesboltok mindegyikében kapható vagy megrendelhető a Leviter kiadótól is. 

Az új közösségbe való beszoktatás rendszerint az egész családot megviseli, különösen, ha ez az első, hosszabb jellegű elválás a szülőktől. A szülő általában küzd a lelkifurdalásával, amiért nem lehet tovább a gyermekkel, ezt fokozzák az olyan szorongások, hogy vajon megfelelően gondoskodnak-e a gyermekéről, sikerül-e a kicsinek a közösségbe beilleszkednie, a gyermekek pedig rettegnek az újtól, ismeretlentől. Mindent megtennénk azért, hogy ne kelljen gyermekünk könyörgését hallgatni: „Anya ne menj el, ne hagyj itt!”. A szakértők egyetértenek abban, hogy az óvodai beszoktatást, az ismeretlentől való félelem leküzdését nagy mértékben segíti, ha előzetesen sokat beszélgetünk a lányunkkal/fiúnkkal arról, hogy mi vár rá az óvodában, és ha tudatosítjuk benne, hogy bármilyen nehézség adódik is, ránk biztosan számíthat.

Az óvodakezdő korosztálynak ebben hatékony fogódzót nyújthat Farkas Nóra: Összeköt a szeretet című beszoktatós mesekönyve, melyet Szepesi Szűcs Barbara bájos, gyermekbarát képei illusztrálnak.

A történet főszereplője az óvodába induló Kobak, aki akár a mi gyermekünk is lehetne, könnyű vele a kicsiknek azonosulni: dacosan tiltakozik az óvodába indulás ellen, kismackóját szorongatva.

Hányan nem találjuk ilyenkor a megfelelő szavakat, tétován nézünk, azt mondogatva, hogy "de muszáj, meglátod, jó lesz", vagy tehetetlenségünkben ráförmedünk a gyerekre…Farkas Nóra meséje átlendítheti a szülőket és a gyermekeket is ezen mélyponton. Megerősíti a kicsikben az érzést, hogy anyára számíthatnak, anya visszajön értük. Megnyugtatja őket a gondolat, hogy ha távol vagyunk is átmenetileg, a szeretet összeköt minket – az írónő mindezt a gyermekek számára érthető nyelvezettel, szívet melengetően, az apróságok számára is megfelelő hosszúsággal adja elő. Óvodakezdés előtt, és az első hetekben-hónapokban egy garantáltan sokszor újra- és újraolvasós könyvet kapunk!

Javaslom, hogy a könyvben található szeretet-kövecskét készítsük el közösen gyermekünkkel az óvodára hangolódás jegyében, még inkább kézzel foghatóvá téve a gyermek számára az eseményt - az együtt készült kövecske az első napokban folyamatosan emlékeztetőül szolgál majd számára, hogy anya lélekben ott van vele, akkor is, ha nem látja. 

Szeretnétek többet tudni az írónőről? Én is így voltam ezzel, fogadjátok szeretettel interjúnkat:

Mi indított a mesekönyv megírására?

A könyv megszületése ahhoz az időszakhoz köthető, amikor a kisfiammal a bölcsődei beszoktatásra készültünk. Sokat beszélgettem vele arról, hogy mi minden vár majd rá. Azokat a történeteket, amelyeknek ő volt a főszereplője, amelyek róla szóltak, különösen szerette. Ezekből a közös beszélgetésekből, mesélésekből született meg az Összeköt a szeretet.

Te magad szülő vagy?

Igen, van egy lassan négy éves kisfiam, akivel már megéltünk egy bölcsődei és egy óvodai beszoktatást is. Nagy örömömre, igazán jól vette az akadályokat.

Mi a foglalkozásod?

Jogász vagyok, ami egészen távol áll a meseírástól, de valahol mégiscsak kiegészíti azt. A jogi jellegű feladatok során gondolkodni kell, elemezni, megoldást keresni, ráadásul a paragrafusok által meghatározott keretek között. Az írás viszont maga a szabadság, a kreativitás, az alkotás, ami feltölt és kikapcsol.

Igénybe vetted pszichológus vagy óvodapedagógus segítségét a könyv megírásakor? 

A mesekönyvben a saját tapasztalataim tükröződnek vissza.

Szerintem az olyan történetek tudnak igazán segíteni, amellyel a gyerekek azonosulni tudnak, ahol bele tudják élni magukat a főhős szerepébe. Az Összeköt a szeretetben Kobak, a főszereplő épp ilyen. Egy kisfiú, aki nem akar óvodába menni, fél egy kicsit az ismeretlentől, így maradna még az anyukája mellett.

A másik célom a kicsik biztonságérzetének, identitástudatának erősítése volt. Ez az oka annak, hogy a többi ovis könyvtől eltérően, nem kerül bemutatásra az óvoda, nincs benne szó a leendő barátságokról és a kedves óvó nénikről sem. Az egyik legerősebb kapcsot, az anyai szeretetet helyeztem a középpontba.

További célom volt, hogy a mesét olvasó szülők is ötleteket meríthessenek a beszoktatás könnyebbé tételéhez. Így került a történetbe a varázskavics, amit elég csak kézbe venni, megérinteni, s az máris emlékeztetni fogja a gyermeket, mekkora kincs is az anyukája számára. Fontos szerep jut Bobónak, a játékmackónak is. A legtöbb oviban — különösen az első hetekben — megengedik, hogy a gyerkőc magával vigye kedvenc játékát. Egy alvós játék, amelyet a kicsi ismer és szeret, az otthon egy részét varázsolja a bölcsődébe vagy az óvodába, így nagyobb biztonságban érezheti magát már a beszoktatás időszakában is.

A könyv nemrégiben jelent meg. Milyenek az első olvasói visszajelzések?

A rengeteg üzenet tanúsága szerint, amit nap, mint nap kapok, a mese működik. Ez pedig hatalmas öröm számomra. Sőt, nem csupán a beszoktatásra való felkészülésben segített már a könyvecském, hanem más, elválással kapcsolatos szituációkban is. Volt olyan kisgyerek, aki életében először aludta végig az éjszakát a saját ágyában. Olyan is, akit mindig sikerült megnyugtatni, ha hiányozni kezdett az anyukája a nagynéninél töltött nyaralás során. Csak a mese és egy varázskavics kellett hozzá.

Köszönjük az interjút!

Ha szeretnétek többet tudni Farkas Nóráról és meséiről, kövessétek figyelemmel a honlapját vagy Facebook oldalát.

Nádasi-Ozsvár Andrea

Sok szülő küzd azzal, hogy szeretné közelebb hozni a kultúrát a gyermekéhez, ami lássuk be, nem könnyű a csillámporos TV-mesék és szuperkütyük világában. Van, akinek hét próbával is felér, mire egy könyv elolvasására ráveszi kisdedét, a színházra is szájhúzogatás a válasz, a komolyzene hallgatása és a balettelőadás pedig a "na ne már, ez most komoly?" kategóriába esik.

Mivel legutóbbi balettélményünk kisebb zavart hagyott maga után, a színpadon játszódó eseményeknek egy részét bizony nem értettük, és azóta sem éreztük a késztetést újabb balettelőadás megtekintésére, ezért felcsillant a szemem, amikor megláttam Acsai Roland Csipkerózsikáját, amely egy rendhagyó balett-mesekönyv a Holnap kiadó gondozásában. A mesekönyv Csajkovszkij balettjét dolgozza fel, Pásztohy Panka kedves rajzaival. A mesekönyv mellé egy CD is jár, amelyen a balettmű legismertebb dallamai csendülnek fel. Gondoltam, a könyv hátha újabb lendületet ad kultúrális kalandjainkhoz, így el is olvastuk a 9 éves lányommal.

Amikor a lányom meglátta, hogy CD van a könyvhöz, rögtön követelte, hogy hallgassunk bele, ami ígéretes kezdet volt. Szerintem gyerekkönyvekről elsősorban gyerekek alkothatnak hiteles véleményt, ezért a könyv elolvasása után ki is faggattam élményeiről:

Mit gondolsz a borítóról?

Amikor a kislányt megláttam a rókával, azt gondoltam, lehet, hogy ez a kis herceg lesz, csak lány lesz a főszereplő, de aztán láttam a címet, hogy Csipkerózsika. Amúgy szép a táj, és édes a róka is, gyönyörűek a rózsák. 

Mit szólsz ahhoz, hogy a Csipkerózsikának ez a változata egyáltalán nem olyan volt, mint amilyennek te megismerted?

Ez a Csipkerózsika viccesebb és kalandosabb volt, ezért jobban tetszett. Nem ősrégi hercegnős, inkább olyan, mintha mai gyerekekről szólna.

 Mi volt az, ami tetszett, és mi nem tetszett a mesekönyvben?

Sajnálom, hogy nem találtam képet Carabosse-ról.

A mókus nagyon aranyos volt, ő tetszett a történetben a legjobban, főleg a végén, amikor megpróbálta megakadályozni az esküvőt, azon jót nevettem. Nagyon szép volt a könyv szövege is, érdekesek voltak a leírások.

 Szívesen megnéznéd ezek után a balettelőadást Csipkerózsikáról?

Hát persze, legalább megtudnám, hogy néz ki Carabosse, és így, hogy elolvastuk, már érteném, mi történik a színpadon.

Szülőként is azt kell mondanom, jó élmény volt elolvasni Csipkerózsikát. Kicsit aggódtam, hogy csalódás lesz, mert mindig nagy vállalkozás egy klasszikus művet modernizálni, de élveztem a mesét: Pásztohy Panka képei, mint mindig, rendkívül bájosak. A szereplők hitelesek, emberiek. Míg a lányom kedvence a mókus volt, én leginkább a rendkívül emberi király figurát szerettem, aki tipikus férj, akár a szomszédban is lakhatna.

A történetet felolvasásra már 5 éves kortól merem ajánlani (a legijesztőbb részek sem túl ijesztőek) egyéni olvasásra pedig mondjuk második osztály második félévétől, mert a könyv kezelhető hosszúságú kisebbeknek is (61 oldal), a szöveget sok kép tagolja, így a haladás érzetét és viszonylag gyors sikerélményt nyújt.  Acsai Roland ismét gyönyörű, költői leírásokkal örvendezteti meg az olvasót, de rövidebb mondatokba tördelve, hogy a kicsiknek is élvezhető és követhető legyen. ("A jókívánság úgy hullott Aurórára, mint a rózsavíz permetje.")

Zárásként pedig következzen egy rendhagyó miniinterjú Acsai Rolanddal, akitől a lányom kérdezte meg mindazt, amire kíváncsi volt:

Miért ír egy férfi gyerekkönyveket?

Pont azért, amiért egy nő. Mert szereti a gyerekét. Meg a gyerekeket úgy általában. Tudja, hogy ők a jövő letéteményesei.

És mert ki akarja magát próbálni több stílusban, zsánerben, világban, műfajban.

Én például nem nagyon értem az egy stílusban, zsánerben, műfajban dolgozó írókat. Szóval azokat, akik mondjuk csak gyerekkönyveket írnak, vagy csak felnőtt regényeket, vagy csak verseket. De nyilván azért nem értem, mert én máshogy működöm.   

Szokott tanácsot adni a gyereked, hogy mit írj bele a történetbe?

Szokott, persze, de ezekből inkább azt lesem el, hogy mi tetszhet a gyerekeknek úgy általában.

Illetve én próbálok Zsófinak ötleteket adni, hogy miről írjon, és néha sikerül is rávennem egy mesére, versre. A múltkor például egy játék keretében sikerült vele akrosztichont (olyan vers, aminek soraiban az első betűk egy szót adnak ki) íratni a keresztneve betűiből.

Különben az első olvasó mindig a feleségem, tőle sok tanácsot elfogadok.

Miről írsz legközelebb?

A Pillangókisasszonyról, a japán gésa tragikus történetéből próbálok gyerekeknek szóló mesét létrehozni.

Mindig író szerettél volna lenni?

Először zoológus szerettem volna lenni, aztán ornitológus, aztán állatorvos, aztán állategészségőr, aztán kisállatkereskedő… Ahogy romlottak a jegyeim, ahogy egyre kevesebbet tanultam (mert helyette minden más érdekelt), úgy adtam egyre lejjebb, mint látható.

De a lényeg, hogy imádtam az állatokat, Volt is mindenféle, mivel vidéken, kertes házban nőttem fel. Például volt egy kiscsirkém, a Csibi, amit én neveltem fel, és úgy követett mindenhova, mintha én lettem volna az anyja. Végül elég csúnya véget ért, mert a kutyáink beszabadultak a csirkeudvarba, és nagy vérengzést műveltek. A szép, hosszú faroktollát (mert kakas lett belőle) sokáig még a fiókban tartottam.

De mindig írtam. Már gyerekként kaptam egy táskaírógépet, amin szerelmesleveleket és állatos történetek írtam. Kezdetben csak az számított nekem irodalomnak, amiben állat volt, a kedvenceim Schmidt Egon könyvei voltak, akiről tegnap tudtam meg, hogy egy napon született velem, június 16-án. Az állatoskönyvek révén találkoztam tíz évesen Tandori Dezső író verebes könyveivel, aki később a mesterem lett. Különben ma is az a két fő témám, mint gyerekként: az állatok (természet) és a szerelem.

De a gimnáziumban már tudtam, hogy irodalommal akarok foglalkozni, akkor már éjjel-nappal olvastam, és az egyetem előtt, meg az egyetem alatt gyakorlatilag a könyvtárban éltem (a Széchenyiben, az Egyetemiben, meg a Szabó Ervinben), ez volt a nagy tanulás, nagy töltekezés időszaka. Azóta kicsit csömört is kaptam a könyvtáraktól, meg a tanulástól. Szóval megint a kisállatkereskedésekbe járok könyvtár helyett.

Ha felkeltette az érdeklődéseteket Csipkerózsika, a 89. Ünnepi Könyvhét és 17. Gyermekkönyvnapok-on a Holnap kiadó standjánál (126.stand) biztosan beszerezhetitek, illetve a kiadó weblapjáról. Acsai Roland hivatalos Facebook oldalán (itt) ti magatok is kérdezhettek az írótól.

A blog adminjaival itt is találkozhatsz, ha szeretnél többet olvasni mindenről, ami mese...mert szeretünk mesélni.

Pásztohy Panka, író-illusztrátor. A 3-6 éves korosztály tagjai közül szinte alig van olyan, aki ne találkozott volna kedves, vidám, színes rajzaival, és történeteivel, melyek mondanivalója a felnőtteket is elgondolkozásra késztetheti. Fogadjátok szeretettel Pankával készített interjúnkat! 

Hogyan mutatnád be magad pár mondatban?

Nem is feltétlenül a munkámmal kezdeném. Érdeklődő, nyitott személy vagyok, sok minden érdekel, és ennek csupán egy szelete az, amivel foglalkozom. Szeretek utána menni dolgoknak, amik felkeltik az érdeklődésemet, pl. hogy ki az a férfi a bélyegen, amit a levélre ragasztok. Szeretem figyelni a világot, minden tekintetben.

Mit gondolsz, ha nem művészek között nőttél volna fel, akkor is alkotnál?

Nehéz elvonatkoztatni, de azt gondolom akkor is alkotó tevékenységet végeznék, viszont más lenne a személyiségem. Bár a rajzkészség tanulható is, de legalább egy részét örökölni is kell, valószínűleg hobbiból űznék valamilyen művészetet.

Amikor éppen nem illusztrálsz vagy meséket írsz, mit csinálsz a legszívesebben?

Szívesen utazom, múzeumba, színházba járok, de jó elmenni együtt sétálni is a családommal, a férjemmel és a lányommal.

Gyermekként szerettél olvasni? Mik voltak a kedvenc meséid?

Gyermekként is szerettem olvasni. A mai napig nagyon szeretek, bár mostanában inkább hangoskönyveket hallgatok, például amikor rajzolok. Gyermekként lenyűgözött F.Györffy Anna leporellója, a Mi van a babaházban?, valamint Marék Veronikával közös könyve, Az Amikor Te kicsi voltál. Nagyon szerettem a Minden napra egy mesét, Benedek Elek meséit, Gazdag Erzsi Meseboltját. Sok érdekes könyvet örököltem a bátyámtól. Nagyon emlékezetes még számomra a Gyere velünk a Szezám utcába, mert kinyitott egy másfajta képi világra, mint amit addig ismertem. Mikor nagyobb lettem, Gerard Durrel könyveit is szívesen olvastam, már akkor is érdeklődtem azállatok és a természet iránt.

Tudnál a szülőknek tippeket adni, hogyan szerettethetik meg a gyerekekkel az olvasást?

Amikor a lányom megszületett, elhatároztam, hogy csak a nagy klasszikusokat olvasom fel neki, hogy minél korábban megismerje az irodalom legjavát. Az Alice Csodaországban-t két éves korában olvastam neki, ami persze nem működött, kicsi volt hozzá, nem értette, nem érdekelte. Utána már azt olvastuk, amit ő szeretett, persze megpróbáltam befolyásolni a választásait. Ha olyan könyvet választott volna a boltban, amiről azt gondoltam, nem neki való, akkor kértem, hogy válasszon mást. Amellett, hogy engedjük a gyermeknek, hogy olyan könyvekhez hozzájusson, amik érdeklik, az olvasás megszerettetésében a sikerélményhez juttatás is fontos, a kezdő olvasóknál, ehhez kevés szöveget, sok képet tartalmazó, érdekes történetek a jók, amikkel könnyen lehet haladni.

Szerinted mennyire befolyásolják az olvasott mesék a gyerekek személyiségének, jellemének fejlődését? Képes módosítani egy mese egy gyermek viselkedését?

A gyermekek világlátásán biztosan módosítanak a mesék, ezt magam is tapasztalom, nap, mint nap, például az író-olvasó találkozókon, amikor a gyerekekről a felelős állattartásról beszélgetünk, a Mentsük meg a kiskutyám! /Szeretem a kiskutyám! /Gyógyítsd meg a kiskutyám! könyvem kapcsán. A gyerekek a történetek hatására rájönnek, hogy nem jó a kutyának, ha egész nap be van zárva, sétáltatni kellene – nagyon jól el lehet gondolkodtatni a gyerekeket azon a szinten, ahol tartanak, és ez később meghatározza a felnőttkori gondolkodásukat is.

Melyik illusztrációdra/mesédre vagy a legbüszkébb?

Talán a Pesti mesére, ami arról szól, hogy az együtt töltött időhöz nem kellenek nagy dolgok, és a szeretett nagymamámról. Büszke vagyok a közös munkánkra a férjemmel, Pásztohy Andrással - én illusztráltam András könyvét, A kisegér, aki majdnem hős lett-et. Természetesen büszkeséggel tölt el az is, ha olyan nagy írók műveit illusztrálhatom, mint Tersánszky Józsi Jenő, vagy éppen Bálint Ágnes.

Szerinted van olyan mesetéma, vagy stílus, ami hiányzik a magyar mesekönyvpiacról?

Igen, határozottan, például a csak képekből álló csendeskönyvek. Jó példa erre Maros Krisztina Milyen színű a boldogság? című könyve. A gyermek fantáziáját a képi világgal önmagában is el lehet indítani, nálunk azonban az ilyen jellegű könyvek annyira nem megszokottak, hogy ehhez a kötethez verset is kellett íratni, hogy el lehessen adni. Hiányolom a gyerekeknek szóló, lényegesen több képpel illusztrált regényeket. Jó lenne egy gyerekeknek szóló sorozat híres magyar nőkről, vagy éppen történelmi eseményekről, hogy a történelem tanulása a gyerekek számára ne egy száraz tananyagot jelentsen, hanem játékos, érdekes tanulást.

Milyen mesekönyvekre számíthatunk tőled a közeljövőben?

A Pitypang és Lili sorozatom szereplői kisebb kötetekben fognak visszatérni, és ehhez a sorozathoz készségfejlesztő könyvecske is készül. Babáknak szóló könyvem is megjelenik hamarosan, illetve a Kisegér, aki majdnem hős lett folytatása, valamint a Mesék az Operából sorozat Acsai Roland által írt darabja, a Csipkerózsika. 

Milyen tanácsot adnál a kezdő meseíróknak?

Nem szabad feladni, és nem szabad az elutasításokkal foglalkozni! A visszautasításokból a jó tanácsokat fogadják meg, tanuljanak belőle, mert mindig lehet fejlődni. A dramaturgiai aranyszabályokat érdemes betartani, legyen kerete, mondanivalója a történetnek. Miután elkészültek a mesék, érdemes őket megvágni, szelektálni, hogy mi az, ami igazán kell a történetbe, ki kell faragni a lényeget, mint egy szobrász.

Köszönjük az interjút! 

Nádasi-Ozsvár Andrea

A blog adminjaival itt is találkozhatsz: 

facebook.com/szeretunkmeselni

www.noamese.hu

www.kilincscica.hu

Veletek is előfordult már, hogy csalódtatok az agyonreklámozott, kritikák, újságok, bloggerek által egekig magasztalt mesekönyvekben, mert hiába szerették a felnőtt olvasók, a ti gyerekeiteknek egyáltalán nem jött be? Olyan csemetétek van, aki szeret olvasni, mindenről megvan a véleménye, és el is mondja? Akkor itt az idő, hogy vendégblogger legyen nálunk ! Az olvasott mesekönyvekről írjátok meg üzenetben a gyerek véleményét, és mi közzétesszük - akár videófelvételt is készíthettek a lelkes kis olvasóval ! Egyelőre kísérleti üzemmódban próbáljuk ki, nem tudjuk megígérni, hogy mindenki véleményét kitesszük, de törekszünk rá 

A véleményeket itt várjuk: https://www.facebook.com/szeretunkmeselni/