Szeretünk mesélni

Szeretünk mesélni

Óvodakezdés könnyek nélkül

2018. augusztus 21. - Szeretünk Mesélni

Az új közösségbe való beszoktatás rendszerint az egész családot megviseli, különösen, ha ez az első, hosszabb jellegű elválás a szülőktől. A szülő általában küzd a lelkifurdalásával, amiért nem lehet tovább a gyermekkel, ezt fokozzák az olyan szorongások, hogy vajon megfelelően gondoskodnak-e a gyermekéről, sikerül-e a kicsinek a közösségbe beilleszkednie, a gyermekek pedig rettegnek az újtól, ismeretlentől. Mindent megtennénk azért, hogy ne kelljen gyermekünk könyörgését hallgatni: „Anya ne menj el, ne hagyj itt!”. A szakértők egyetértenek abban, hogy az óvodai beszoktatást, az ismeretlentől való félelem leküzdését nagy mértékben segíti, ha előzetesen sokat beszélgetünk a lányunkkal/fiúnkkal arról, hogy mi vár rá az óvodában, és ha tudatosítjuk benne, hogy bármilyen nehézség adódik is, ránk biztosan számíthat.

Az óvodakezdő korosztálynak ebben hatékony fogódzót nyújthat Farkas Nóra: Összeköt a szeretet című beszoktatós mesekönyve, melyet Szepesi Szűcs Barbara bájos, gyermekbarát képei illusztrálnak.

osszekot3.jpgA történet főszereplője az óvodába induló Kobak, aki akár a mi gyermekünk is lehetne, könnyű vele a kicsiknek azonosulni: dacosan tiltakozik az óvodába indulás ellen, kismackóját szorongatva.

Hányan nem találjuk ilyenkor a megfelelő szavakat, tétován nézünk, azt mondogatva, hogy "de muszáj, meglátod, jó lesz", vagy tehetetlenségünkben ráförmedünk a gyerekre…Farkas Nóra meséje átlendítheti a szülőket és a gyermekeket is ezen mélyponton. Megerősíti a kicsikben az érzést, hogy anyára számíthatnak, anya visszajön értük. Megnyugtatja őket a gondolat, hogy ha távol vagyunk is átmenetileg, a szeretet összeköt minket – az írónő mindezt a gyermekek számára érthető nyelvezettel, szívet melengetően, az apróságok számára is megfelelő hosszúsággal adja elő. Óvodakezdés előtt, és az első hetekben-hónapokban egy garantáltan sokszor újra- és újraolvasós könyvet kapunk!

Javaslom, hogy a könyvben található szeretet-kövecskét készítsük el közösen gyermekünkkel az óvodára hangolódás jegyében, még inkább kézzel foghatóvá téve a gyermek számára az eseményt - az együtt készült kövecske az első napokban folyamatosan emlékeztetőül szolgál majd számára, hogy anya lélekben ott van vele, akkor is, ha nem látja. 

 

Szeretnétek többet tudni az írónőről? Én is így voltam ezzel, fogadjátok szeretettel interjúnkat:

Mi indított a mesekönyv megírására?

A könyv megszületése ahhoz az időszakhoz köthető, amikor a kisfiammal a bölcsődei beszoktatásra készültünk. Sokat beszélgettem vele arról, hogy mi minden vár majd rá. Azokat a történeteket, amelyeknek ő volt a főszereplője, amelyek róla szóltak, különösen szerette. Ezekből a közös beszélgetésekből, mesélésekből született meg az Összeköt a szeretet.

Te magad szülő vagy?

Igen, van egy lassan négy éves kisfiam, akivel már megéltünk egy bölcsődei és egy óvodai beszoktatást is. Nagy örömömre, igazán jól vette az akadályokat.

Mi a foglalkozásod?

Jogász vagyok, ami egészen távol áll a meseírástól, de valahol mégiscsak kiegészíti azt. A jogi jellegű feladatok során gondolkodni kell, elemezni, megoldást keresni, ráadásul a paragrafusok által meghatározott keretek között. Az írás viszont maga a szabadság, a kreativitás, az alkotás, ami feltölt és kikapcsol.

Igénybe vetted pszichológus vagy óvodapedagógus segítségét a könyv megírásakor? 

A mesekönyvben a saját tapasztalataim tükröződnek vissza.

Szerintem az olyan történetek tudnak igazán segíteni, amellyel a gyerekek azonosulni tudnak, ahol bele tudják élni magukat a főhős szerepébe. Az Összeköt a szeretetben Kobak, a főszereplő épp ilyen. Egy kisfiú, aki nem akar óvodába menni, fél egy kicsit az ismeretlentől, így maradna még az anyukája mellett.

A másik célom a kicsik biztonságérzetének, identitástudatának erősítése volt. Ez az oka annak, hogy a többi ovis könyvtől eltérően, nem kerül bemutatásra az óvoda, nincs benne szó a leendő barátságokról és a kedves óvó nénikről sem. Az egyik legerősebb kapcsot, az anyai szeretetet helyeztem a középpontba.

További célom volt, hogy a mesét olvasó szülők is ötleteket meríthessenek a beszoktatás könnyebbé tételéhez. Így került a történetbe a varázskavics, amit elég csak kézbe venni, megérinteni, s az máris emlékeztetni fogja a gyermeket, mekkora kincs is az anyukája számára. Fontos szerep jut Bobónak, a játékmackónak is. A legtöbb oviban — különösen az első hetekben — megengedik, hogy a gyerkőc magával vigye kedvenc játékát. Egy alvós játék, amelyet a kicsi ismer és szeret, az otthon egy részét varázsolja a bölcsődébe vagy az óvodába, így nagyobb biztonságban érezheti magát már a beszoktatás időszakában is.

A könyv nemrégiben jelent meg. Milyenek az első olvasói visszajelzések?

A rengeteg üzenet tanúsága szerint, amit nap, mint nap kapok, a mese működik. Ez pedig hatalmas öröm számomra. Sőt, nem csupán a beszoktatásra való felkészülésben segített már a könyvecském, hanem más, elválással kapcsolatos szituációkban is. Volt olyan kisgyerek, aki életében először aludta végig az éjszakát a saját ágyában. Olyan is, akit mindig sikerült megnyugtatni, ha hiányozni kezdett az anyukája a nagynéninél töltött nyaralás során. Csak a mese és egy varázskavics kellett hozzá.

Köszönjük az interjút!

Ha szeretnétek többet tudni Farkas Nóráról és meséiről, kövessétek figyelemmel a honlapját vagy Facebook oldalát.

Nádasi-Ozsvár Andrea

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szeretunkmeselni.blog.hu/api/trackback/id/tr4314193851

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása